A kislány harmadik osztályos volt, szülei a kétségbeesés határán. Az iskolában eleinte jól teljesítő gyermek az új évfolyam akadályait nehezen küzdötte le - olvasása megragadt a fiatalabbakra jellemző szinten. Senki nem értette, hogy mi történt - végül a tanító kimondta az ítéletet. Eszter (a nevet megváltoztattuk) diszlexiás. Irány tehát a nevelési tanácsadó, speciális vizsgálatra. Ott  betűtévesztéseket, rossz szövegértést, képességbeli lemaradásokat állapítottak meg a kislánynál. Egy ideig járt fejlesztő pedagógushoz - nem használt.

Eszter tehát így került a látókörünkbe: értetlenül, önbizalmában megsérülve. Mert ő annyira akart jól teljesíteni! És nem értette, hogy ez miért nem megy neki. Nos, nem érdemes szépíteni. Az olvasás során mindazokat a hibákat elkövette, amit a korábbi vizsgálat megállapított... egészen a harmadik alkalomig! Akkor ugyanis gyönyörű folyamatossággal, jó szövegértéssel olvasott hangosan, valamint a néma olvasása is megfelelő szintű volt. A betűtévesztése pedig mintha soha nem is létezett volna! A kislány már a második alkalommal is sokkal jobban olvasott, de a harmadik alkalommal olyan feltűnő volt a javulás a korábbiakhoz képest, hogy az már csodaszámba ment! Ilyen rövid idő alatt képtelenség ennyit fejlődni, a magyarázatot máshol kellett keresni...

Ezúttal a szerencse segített. Hamar kiderült, hogy amennyiben kizárólag a nagymama van jelen, a lányka hasonlóképpen szépen olvas. Nem titok többé: a problémát nem az okozta, hogy Eszter képtelen volt megkülönböztetni egymástól például a d és a b betűket, hanem az, hogy a kicsi borzalmasan izgulós volt! Izgult a tanár néni előtt, izgult a vizsgálatokon... továbbá kiderült az is, hogy új volt a tanító a harmadik osztályban, egy szigorú, tekintélyelvű valaki... és különösen nagy pech, hogy a fejlesztő pedagógus is hasonló személyiségű volt. Az izgulás később a szülők előtt is megjelent. A tanulság? Érdemes kinyomozni, hogy van-e olyan valaki, aki előtt a gyermek megfelelően olvas. Ha igen, akkor inkább azon érdemes elgondolkozni, hogy milyen más oka lehet a nehézségnek, és mit lehet tenni ellene.  (Tehát: a látszat néha csal!)