"Egyszer, amikor a postán álltam sorban, egy óvodás kislány és az anyukája várakoztak mögöttem. A sor hosszú volt - legalább negyed órán keresztül figyelhettem őket. A leányzó valamit firkált az anyja jegyzetfüzetébe; ha jól láttam, akkor virágokat rajzolt. Egyszer csak az anyja kikapta a kezéből a noteszt, és lerajzolt egy betűt. Majd még egyet. Valójában írt, csak lassan, mert szépen formázta a betűket. Ház - olvasta fel. Másold ide! - utasította a lányt, aki szót fogadott. Még néhány szóval ezt eljátszották, majd a gyerek ismét elkezdett firkálni. Erre az anyukája rászólt, hogy hagyja már abba a hülyéskedést, viselkedjen komolyan, mert akkor nem járhat az Anikó nénihez olvasást tanulni. És akkor majd csak jövőre, az iskolában tanulhatja meg, pedig akkor már az angol nyelvvel kell majd foglalkoznia."

Ezt a történetet egy ismerős mesélte el - és számtalan ilyet lehet hallani manapság. Azért elgondolkoztató. Tényleg szükséges az, hogy a gyerekek már óvodás korukban írjanak, olvassanak? Tényleg nyelvórákra kell járniuk már 3-4 éves korukban? A szülők a legtöbb esetben természetesen jót akarnak - de valóban az a legjobb, ha betáblázzák gyermekeik délutánjait, hétvégéit, nyarait, szüneteit?

Nem feltétlenül. Hiszen mindenkinek szüksége van olyan időre, amit kötelezettségek nélkül, szabadon tölt el. A gyerekekre ez talán még fokozottabb mértékben is igaz. Szükségük van arra, hogy teljesen szabadon barátkozhassanak a társaikkal, olvashassanak az érdeklődésüknek megfelelően, ábrándozhassanak, zenét hallgathassanak, ugrálhassanak. És a legfőképpen arra, hogy "csak úgy" együtt legyenek a szüleikkel, és beszélgethessenek velük. Mindezek biztosítása nélkül ugyanis nem tudják kipihenni magukat, elveszhet a kreativitásuk, és nem tudnak majd mit kezdeni magukkal akkor, ha mégis van némi alkalmuk a semmittevésre. (Nem tudják magukat elfoglalni, és ezért a szüleiket kezdik majd el nyaggatni - ez az egyik lehetséges következmény.) És ami talán a legrosszabb: a családi kapcsolatok szegényessé válhatnak.

Általában jól észrevehető, ha egy gyermeknek túl sok az elfoglaltsága: fáradtság, fásultság, örömtelenség, idegesség, nyugtalanság, esetleg fegyelmezetlenség, panaszok az iskolában. (Általában nem azonnal.) A programok ritkítása általában azonnal érezhető javulást hoz! Önnek akkor érdemes szakemberhez fordulnia, ha a programok ritkítása komoly konfliktusforrást eredményez a családban. Vagy csak annyit érez, hogy valami megváltozott, és nem jó irányban... elképzelhető ugyanis, hogy a család minden vagy néhány tagjának túlterhelése mögött más problémák húzódnak. (Ez felnőtt - felnőtt kapcsolatban is megfigyelhető: a pár két tagja rengeteg program és munka szervezésével kerüli el a problémákkal való szembenézésnek még a lehetőségét is.)

Felmerülhet a kérdés, hogy hol a határ? Egy-két délutáni foglalkozás általában még nem vezet túlterheltséghez. Persze, ez nagyon függ attól, hogy milyen az adott gyerek. Van, aki többet bír, és van, aki kevesebbet. Arra azért érdemes odafigyelnie, hogy a különféle programok a napirendet ne zavarják meg: a gyerek feküdjön le időben, és ne este tízkor érjen haza az edzésről. (Nem vicc, előfordul!) Az iskolai szünetekben (nyári, téli, őszi) pedig legyen módja a kikapcsolódásra! (Még akkor is, ha  a bizonyítványa nem olyan lett, mint amilyennek Ön elképzelte.) Továbbá, fontos figyelembe venni, hogy az első osztály, valamint minden olyan tanév eleje, amit a gyerek, a fiatal új iskolában kezd el, nagyon megterhelő. (Ahogyan  a nagyobb családi változások is.) Az általános iskola első osztályában különösen oda kell figyelni arra, hogy a gyerek megszokhassa az új helyzetet, mielőtt különféle programokra kezd el járni.

Szempontként a tehetséggondozás is felmerül. Mi történik akkor, ha a gyerek valamiben kimondottan tehetségesnek bizonyul? Ha a gyerek csak egy hobby-ra vágyik, és nem pedig minden nap két edzésre, akkor nem érdemes erőltetni. Persze, néha még a leginkább elkötelezettek is panaszkodnak, hogy nem szeretnének menni. De mindenképpen intő jel, ha a gyermek egyébként boldogtalan, gyakran beteg, vagy panaszkodik arra, hogy valamije fáj. (Rendszerint közvetlenül az előtt, hogy elindulna a foglalkozásra.) Ha a tanulmányi eredményei hirtelen romlani kezdenek, arra is oda kell figyelni.

És ha valaki tényleg tehetséges, és el is határozta, hogy ő bizony foglalkozni fog az adott dologgal? Ebben az esetben érdemes arra figyelni, hogy segítségül a megfelelő oktatót, szakembert válasszuk ki. Ha a gyerek nem szereti az illetőt, még mindig jobb egy kevésbé neves tréner, mint az adott tevékenységet megutáló fiatal. Figyelem, minden nem megy egyszerre! Sokan képesek rendkívüli sportteljesítmény mellett is a remek jegyek elérésére az iskolában, de nem mindenki! Ha valakinek naponta két edzése van, igazságtalan dolog tőle elvárni a színötös bizonyítványt.

Végül, mi történik, ha a gyereknek fejlesztő foglalkozásra van szüksége, és nem is kevésre? Ha szülőként a fenti tüneteket tapasztalja, egyszerűen beszéljen a szakemberrel. Ha a gyermeke például diszlexiás, nem spórolhatják meg a rendszeres órákat a logopédusnál, sőt, sokszor tantárgyi korrepetálásra is szükség lehet. A fejlesztéssel foglakozó szakemberek általában megértők és segítőkészek - ha megkérik őket, hogy közösen tekintsék át a lehetőségeket és állítsanak fel egy fontossági sorrendet, részt vesznek ebben.